Nyitvatartás: hétfő-péntek: 8-16 óra között | Levelezős konzultációk alkalmával: 8-10 óra között

Ellopott felnőttkor

Ellopott felnőttkor

"Feltetted már magadnak a kérdést, hogy jól éled-e az életedet? Úgy érzed, hogy a legfontosabb szeretetkapcsolatodban manipulálnak vagy érzelmileg zsarolnak? Éreztél már mardosó bűntudatot amiatt, mert nem a szüleid elvárásai szerint élsz, hanem az önazonos életre szavazol?
Ebben a könyvben arról a jelenségről írok, amikor a szülő túlzott szeretetével és öncélú gondoskodásával nem engedi felnőni a gyermekét, azaz infantilizálja őt. Ez a könyv arról szól, mi okozza a családon belüli infantilizálást, azaz kiskorúsítást, illetve mi az oka annak, amikor a szülő válik követelőző gyermekké.
Pszichológusként számtalan olyan problémával találkozom, amely a túlféltő vagy érzelmileg éretlen szülők visszatartó nevelésére vezethető vissza. Ezek a szülők tulajdonképpen úgy lopják el a gyermekük felnőttkorát, hogy nem is tudják, milyen károkat okoznak. Azokról írok, akiknek a szülei nem engedték, hogy érzelmileg felnőjenek, és akikhez a szüleik felnőttkorukban is úgy viszonyulnak, mintha éretlen kiskamaszok vagy egészen kicsi gyerekek lennének. A könyvben olyan határproblémás családi kapcsolódásokat is bemutatok, amelyek mérgezően hatnak a már felnőtt gyermek életére, és párkapcsolat esetén a társra is.
Bízom abban, hogy a kötet hatására értő és megtartó párbeszéd indulhat meg szülő és gyermek között annak érdekében, hogy megértsék egymást, és ezáltal őszintébbé, jobbá válhasson a kapcsolatuk."