Isten egyháza Jézus Krisztusban

Isten egyháza Jézus Krisztusban
Az Egyházról ma sok embernek erkölcsi gyengeség, történelmi bűnök, hiteltelenség és avítt konzervativizmus jut eszébe. Pedig a 2000 év óta fennálló, az emberiség legnagyobb társadalmi formációjaként létező katolikus egyház elsősorban nem ez. Hanem az egyház sokkal inkább Szent Ferenc és Kalkuttai Teréz anya, Szent Benedek és Szent II. János Pál pápa, Árpád-házi Szent Erzsébet és Boldog Batthyány-Strattmann László. Az egyház sokkal inkább az a titokzatos erő, amely megtermékenyítette Bach és Michelangelo művészetét, amely létrehozta az emberiség történetének első ingyenes iskoláit és kórházait, amely elindította azt a tudományos és jogszemléleti forradalmat, melynek ma az egész emberiség a haszonélvezője.
Kereszty Rókus nagyszerű könyve az egyháznak ezt az igazibb, objektívebb arcát mutatja meg.
A könyv különleges értéke, hogy nagyon gazdag a bibliai és a patrisztikus hagyományt bemutató része. Láttatja azt, hogy az egyház lényege szerint nem valamifajta intézmény, hanem elsősorban Istentől megérintett emberek közössége.