Nyitvatartás: hétfő-péntek: 8-16 óra között | Levelezős konzultációk alkalmával: 8-10 óra között

Váci keresztek

Váci keresztek

Váci keresztek
Szabó Andrea- Zomborka Márta szerkesztők
Vác Város Önkormányzata

Vác Város Önkormányzata kiadásában, a Váci Egyházmegye közreműködésével megjelent a Váci keresztek című kiadvány, amely 32 váci útmenti és emlékkeresztet mutat be.
A könyv terve közel tíz éve fogalmazódott meg, a dokumentálást, adatgyűjtést akkor kezdték a munkában résztvevők. A kötet szerkesztői feladatait Szabó Andrea és Zomborka Márta, a képszerkesztést Szalay Ákos végezte. A könyv lektora dr. Varga Lajos segédpüspök volt. A kiadvány megjelenítésének tervét Dömény Csaba és Misik Nagy Rita készítette el.

Szakrális kisemlékek címmel Barna Gábor professzor foglalta össze a könyv bevezetőjében a szakterület lényegi ismereteit. A szerző ebben a közegben helyezi el az útmenti kereszteket, mutatja be történeti és néprajzi jelentőségüket.
A váci keresztek katalógusa című fő fejezet 32 váci kisemlék ismertetését nyújtja. Szerepel közöttük kereszt és feszület, útmenti- és emlékkereszt egyaránt. Pontosan méretezett felmérési rajz, egységes szerkezetbe rendezett adatsor és meghatározás mellett sok ábrázolás, s a kereszt történetének szöveges összefoglalója mutatja be mindegyiküket.
Egyik különlegessége a kiadványnak Illyés Zsuzsanna tájépítész feldolgozása, amely a keresztek elhelyezkedéséről és környezetük kialakításának kérdéseiről szól Kereszthelyek, terek, tájak címmel.
Szalay Ákos 30 év a keresztekkel című összefoglalója ismerteti a szerző témához kapcsolódó tevékenységét.
A kötetet egy Függelék zárja, amely érzékelteti a kutató- és dokumentáló folyamat sokszínűségét, az idők során bekövetkezett változásokat, eredményeket és a veszteségeket is.
Térkép segíti azokat, akik szeretnék közelebbről megismerni a váci kereszteket. A térképen látható méretarányos rajzokat – mint másutt is a kötet rajzait – Szabó Andrea készítette.
A könyv megvalósításában részt vállalók közös óhaja, hogy értékként tekintsünk a környezetünkben még meglévő keresztekre, és más kisemlékekre. Némelyüket valaha nagy szaktudással készítették, a részletfotók, rajzok meglepő szépségű elemeket mutatnak. A felújított váci keresztek átalakulása példázza, hogy érdemes törődni a még rossz állapotban lévőkkel is. Megőrzésük, megújításuk mindannyiunk érdeke!
https://vaciegyhazmegye.hu/hirek/4449/VACI-KERESZTEK-C-ALBUM-JELENT-MEG.html